Eredet: Magyar, tiszaháti tájfajta, (Tiszacsécse, Szentiványi Péter, 1963.)
Termesztése: későbbi rügyfakadása miatt termésbiztonsága jó. Termését 25-35 %-ban oldalrügyön hozza. Számára megfelelő helyen igen bőtermő. A megporzást a szél végzi (nem rovarok). Pollenadó szükséges: Tiszacsécsi 2, Alsószentiváni 118, Pedro. Rügyfakadása elhúzódik, ezért kisebb fagykár érheti a késő tavaszi fagyok idején.
A diók között a leginkább fagytűrő fajta.
Leírás: virágait lombfakadás előtt hozza, késői virágzásúnak számít, ezért a kései fagyok kevésbé jelentenek rá veszélyt. Fája közepesnél erőteljesebb növekedésű, feltörekvő, hengeres koronát nevel.
Termése: Héja könnyen törhető és tisztítható. Magbele jó ízű, olajtartalma magas (68, 5 %), fehérjetartalma 18, 1 %.
