Társnevei: Bon-Chrétien d’hiver, Szent Márton körtéje, tours-i körte
Származása: valószínűleg Kis-Ázsiából származik a téli kármán körte. A Kármán egy népcsoport és város neve Törökországban. A török időkben a Balkán-félszigeten át hazánkba is eljutottak az ottani ipari és kertészeti termékek, ez a fajta azonban már a római időkben is eljuthatott Pannóniába. Régi gyümölcsészek (pomológusok) szerint Márton püspök is kedvelhette, hiszen vitt belőle magával Savariából, amikor 374-ben megválasztották Tours püspökének. Franciaországban jutott belőle Rémy érseknek is, aki ezt a finom körtét a jó keresztény („bon chrétien”) Clovis királynak ajánlotta. Így aztán a téli kármán körte „Bon-Chrétien d’hiver”, „Szent Márton körtéje” és „tours-i körte” neveken terjedt el és lett népszerű Franciaországban. A 18. században Magyarországon eltűnt, majd az 1930-as években ért vissza hozzánk mint nyugat-európai fajta.
Érési ideje: október elején érik, elég jól táaacute - rolható.
Gyümölcse: nagy vagy igen nagy, felülete kissé dudoros, héja közepesen vastag, sima.
Húsa kellemesen édes, leves és illatos. Kősejtképződésre erősen hajlamos. Gyümölcsét friss fogyasztásra, aszalásra és befőttnek egyaránt használták.
"Alakja. Hasas körtealakú, bordás, buczkosfölületű - egyik oldalán többnyire hízottabb, mint a másikon - emelkedéses és hovadásos voltát leszámítva, mégis elég szép termetű. Zöme középtájra, gyakran pedig alább, kelyhes vége felé esik, honnét kelyhe felé hirtelen fogyva gömbölyödik, de elég talpasán végződik - szára felé pedig elejénte szelíden, de aztán egyenetlen behajlással fogyva, magas, többnyire tompa kúpos csúcsban enyészik el. Sz á r a hosszú, csaknem középvastag, fás, hajlékony, többnyire mindkét végén bunkós, görbe vagy félrecsavarodó - fényes pirosas barna mázzal bevont - kiemelkedő, fehéres pontokkal ritkásan pontozott - a gyümölcs csúcsán szabálytalan mélyedéskébe helyezett vagy húsos emelkedéstől félre nyomott - néha pedig csaknem a gyümölcs folytatásaként húsosán kiemelkedő. Szine. Bőre kissé vastag, finoman hovadásos, száraztapintatu, bágyadtan fénylő - elejénte sáppadtzöld - értével inkább vagy kevésbbé élénksárga - napos oldalán tüdöszín, pirossal mosott vagy csak belehelt, mely színezet azomban az árnyékban nőtt gyümölcsöknél hiányozni is szokott. Pontozata sűrű, a piros színben elég szembetűnő, apró, szürkésbarna vagy csak szürkés pettyecskék alakjában jelentkező. Rozsdafoltok és alakzatok csak elvétve fordulnak elő fölületén - de néha pirossal szegett, feketés ragyaszeplök mégis láthatók rajta. Belseje. Húsa fehér vagy sárgásfehér, félfinom, tömöttes, roppanó Vagy félszerint olvadó - magtokja körül néha kövesszemcsés - leve elég bö, igen czukros, csaknem minden savanyt nélkülöző, gyöngéden illatos, kelle- mes, noha nem mindig elegendöleg füszeresizü."
Bereczki Máté: Gyümölcsészeti vázlatok
Leírása: fája hatalmas, terjedelmes gömb koronát képez, hosszú életű. Korán termőre fordul, bőven terem.
Ellenállóképessége: hűvös csapadékos helyre, kötött talajra való.
" Nevében egy kisázsiai török törzs és város neve rejtezik, és ennek az eredetnek az elhomályosulása után keresztelték el Kálmán körtének. Mint fa is feltűnő, óriásira nő és bőven terem. Aki belőle ültet, nem csak magáról gondoskodik önző módra, hanem fiai és unokái élvezetéről is. - írja róla Enzt Ferenc. Ő jegyezte föl azt is, hogy Budakeszin az a szokás, hogy a gyümölcsfákat az özvegy örökli az elhunyt gazda után, és hogy az özvegy jövője biztosítva legyen, igyekszik a kertben mentől több Kármán körtét ültetni. Az örökölt gyümölcsfák terméséből kiárulja özvegyi életének szükségleteit. Nyilván ez úgy volt lehetséges, hogy ez a körtefajta megfelelt az újkori piaci elvárásoknak is és a közeli fővárosban nagy piaca volt." forrás: http://helyigyumolcs.blog.hu
