Faj: Malus domestica
További nevei: Török mocskotár, Poinic, Poinik, Pojenics, Poinik Apfel, Pányicska, Pányika, Poinikapfel, Török mocskotár
Származás: a szakirodalom általában erdélyi származású almafajtaként tartja számon. A Döbrentey-kódex már 1508-ban említi nevét. Valószínűleg, egykor a Kárpát-medencében elterjedt volt a fajta, de a XIX. század folyamán Erdély területén volt a leggyakoribb.
Érési ideje: November-február. De a hűvösebb tájakon szedett gyümölcsök tavaszig is eltarthatók.
Minősége: Elsőrendű asztali, piaci és háztartási alma.
Gyümölcse: Többnyire jókora nagy. Szélessége 85 mm, magassága 65 mm. Szabálytalan lapított gömb alakú. Egyik oldalán hízottabb és többnyire emelkedettebb. Zöme a közepénél mélyebben esik, honnét a száras vége felé eleinte lassan, majd hirtelen domborodva egyszerre ellapul és nagy lapos talpat mutat. Kelyhe felé eleinte szelíden, aztán hirtelen fogyva boltozódik és többnyire elég széles, hullámos, ferdén álló karimában végződik. Szára rövidebb vagy félhosszú, fás és bunkós végű. Szűk és mély tölcsér alakú, rendesen sugarasan rozsdafalú mélyedésben ül. Kelyhe kicsiny, zárt, keskeny kehelylevélkéi molyhosak és szűk, mély falán egyes lapos bordákat mutató mélyedésben ülnek. Ezek a bordák a gyümölcs oldalára is lehúzódva, annak kerekdedségét is gyakran megzavarják. A kehely karimája hullámos.
Héja: Vastag, sima, néha kissé érdes tapintatú. Értével citromsárga színű. Napos oldalán némi narancspirral mosott. Barnás-színű pontozata szembetűnő ritka. Rozsdaalakzatok a szármélyedést kivéve ritkán fordulnak elő rajta.
Belseje: Húsa sárgásfehér, néha zöldes árnyalatú. Tömött porhanyó, olvadó, cukrosan savanykás, illatos, fűszeres, igen finom ízű. Magháza nyílt, rekeszeiben kevés, többnyire fejletlen magot rejt. Kehelycsöve kúpalakú, elég mélyen lehatoló.
Fája: Erőteljes növekedésű, későn bár, de kedvező viszonyok között elég bőven termő. Szétálló ágai ritkás lombozatú, De terjedelmes koronát nevelnek. Vadalanyon közép- és magastörzsű fának a legalkalmasabb. Az alakítást, nyesést nem hálálja meg. Vesszei vaskosak, többnyire sárgásszínűek, molyhosak. Rügyei elég nagyok, laposhátúak, sűrűn molyhosak. Termőrügyei aránylag kisebbek, sűrűn molyhosak. Levelei vastagszövetűek, felső oldaluk elég sima, fonákjukon molyhosak, szúrós hegyben végződők. Levélnyelük rövid, igen vastag, merev, molyhos. Levélpálhái fejletlenek, áridomúak, sokáig megmaradnak.
Termesztésére vonatkozóan megjegyzem, hogy talajban, fekvésben kevésbé válogat. Az emelkedettebb fekvésű, hegyes vidéken, kötött, nyirkosabb talajban bő harmat mellett fejleszti a legszebb gyümölcseit. Kissé kényes, mert kötődött, apró gyümölcseinek a kései fagy éppen úgy árt, mint a forró napsugár. Épen maradt gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Alföldre nem való. Ahol tenyészfeltételeit megtalálja, termesztése érdemes, mert keresett és szívesen vásárolt alma. Hibája, hogy gombabetegségek iránt érzékeny és taplósodásra nagyon hajlandó.
"A gyümölcsészeti szakirodalom két véleményt tart számon a fajta eredetéről. Egyik nézetet az Erdélyi Gazda 1873. évi évfolyamában, a fajta újra felfedezéséről közölt anekdota alapozta meg. Miszerint egy egyházi elöljáró ajándékba kapott egy kosár Pónyik almát egy Poiana mic [ejtsd: Pojána mik, jelentése: Kis rét] nevű helyen álló fáról az 1800-as években. Felismerve a fajta értékét, a mintát megmutatta gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakembereknek is. A fajta eredetét ennek alapján a rét román nevére vezetik vissza. Ennek az elméletnek ellentmond, hogy a Döbrentey-kódex már 1508-ban említi a fajtanevet. Tóth 1284-ben, a felföldi Besztercebánya körzetéből említett Ponyk települést nevesíti származási helyként. Mindez valószínűsíti, hogy egykor Kárpát-medence szerte elterjedt volt a fajta.
Ürögdi Nagy Ferenc 19. századi tudós gyümölcstermesztő így írt: „Az egyik évben mintákat küldtem az erdélyi fajtákból Lucasnak Hohenrimbe és De Jonghe-nak Brüsszelbe. Lucas a Pónyikba lett szerelmes, De Jonghe-ot a mi Batul almánk kötelezte le.”
https://www.sumidamagazin.com/2018/12/21/rest_insert-401/
A "Pónyik alma - írja NAGY FERENC a Magyarország gyümölcsészete c. munka első lapján - az erdélyi almák királya. Hazája az erdélyi Hegyalja Alsófehér megyében. A Csáklyaikő és Kecskekő körül fekvő falvakból, állítólag Borosbocsárról hozatott, s származott be Enyedre, körülbelül 60 év előtt Enyeden új hazát nyert, ott terem a legfinomabb Pónyik egész Erdélyben." A fontosrenetek közé tartozik, s minden bizonnyal a balkáni úton származott Erdélybe. Nevét először RÁKÓCZI GYÖRGY és LÓRÁNTFFY ZSUZSANNA gazdatisztje, CSÍKI MIHÁLY jelentésében olvassuk. nevének magyarázata RITTER GUSZTÁV szerint, amint a Magyar pomológia c. munkában olvassuk, hogy "Alsófehér megyében Pojana-mik tisztáson fedezték fel." Ez a magyarázat azonban aligha felel meg a valóságnak, nyelvészetileg semmiképpen nem szakszerű, nem hagyható figyelmen kívül,, hogy Pojenics alakban is használatos, ez egyenesen a Balkánra utal. A múlt század második felében nemcsak pomológusok zengték a Pónyik dícséretét, hanem a közönség és a szépírók is. Ajánlották termesztésre, ültették is sokfelé, végül mégsem terjedt el. megmaradt erdélyi, marosvölgyi almának. Hely iránt nagyon kényes, nem bőtermő. Úgy járt, mint testvére, a Boszmán.
/Rapaics Raymund: A magyar gyümölcs; Budapest 1940/
