Körte

Szaporítására két alanyt haszná­lunk, úm. a vadkörtét és a gyengébb fejlődésű birsalanyt. A vadkörtére oltott körtefák erőteljesen fejlődnek közepes- és alacsony törzsmagassággal. Törpealanyán, a birsen a törpe­fákat általában bokor vagy termőkaros orsó alakra neveljük.

Termőhely-igénye: A körtefa melegigényesebb, mint az almafa, ezért hideg északi szelektől védett, enyhe lejtőkön fejlődik a legjobban, ahol a téli fagyok sem okoznak kárt benne. Kü­lönösen fokozott a melegigénye a birsalanyon álló fáknak. Jelentős a csapadékigénye, mert a 700-800 mm évi csapa­dékot elérő területeken terem legjobban. A talaj iránt sem igénytelen. A meleg, középkötött vagy homokos vályog tala­jokon érzi jól magát, de jó a fejlődése a tápanyagban gaz­dag barna homoktalajokon is. Sovány homokon, meszes vagy erősen kötött talajokon gyengén fejlődik és termése is ki­sebbre nő, és rendszerint, különösen a magház körül köve­csessé és emiatt értéktelenné válik. Termesztésének a megfe­lelő talaj mellett legfontosabb feltétele az elegendő vízellá­tottság, amely akkor biztosított, ha a vadra oltott körték alatt a talajvíz mélysége 2,5—3, a birsalanyúak alatt pedig 1,5—2 m.

Betegségei és károsítói: Gombabetegségei közül a legjelentő­sebb a körte-varasodás, amely a fás részeken, leveleken és a gyümölcsön egyaránt megjelenik, és a monilia, amely főként a gyümölcsben okoz kárt. Kártevői közül sokszor jelentkez­nek a különböző pajzstetvek, levéltetvek, a recés körtepo­loska, a hajtástörő eszelény és a gyümölcsöt károsító poloska- szagú körtedarázs, valamint az almamoly.