Gyógyi piros alma - Szabadgyökeres (Gyógyi)

Származása: a rózsa-almák családjába tartozó, eme jeles tartós almának Erdély a hazája. Boldogult Nagy  Ferencz tanár Erdély ős gyümölcseiről írván, Alsó-Fehér megyét tartja bölcsőjének, hol Enyedtől Fehérvárig s a Maros jobb partján a havasokig terjedő vidéken, melynek Fel-Gyógy a központja, rég idő óta el van már terjedve s ott gyökhajtásokról is szaporodik. Erdélyrészi testvéreink „Gyógyi" név alatt kétféle almát emlegetnek, melyek azonban egymástól csak színezetökre nézve különböznek; egyik a „Gyógyi piros", másik a „Gyógyi csikós alma"; az előbbin a pirosság elmosódva; emezen pedig sűrű hosszas csíkokban szokott jelentkezni. Erdélyi barátaimtól több ízben és több helyről is meghozatván mindkét neve alatt, azt tapasztaltam, hogy nálam mind a kétféle egymással teljesen azonosnak mutatkozott ekkoráig. A Gyógyi piros fáján is termettek a teljes pirosak mellett csíkosak is; a Gyógyi csíkoson is termettek pirossal egészen bemosottak a csíkosak mellett: ennél fogva, hiszem, hogy a színváltozás csak esetleges és így valóban csak egy fajjal van dolgunk.
Érésideje: nálam dec. febr.; hűvösebb tájakon, késő tavaszig is fonnyadás nélkül eláll.
Minősége: csaknem I. rendű csemege- s tartósságánál, szállításra igen alkalmas voltánál fogva becses piaczos gyümölcs. Nagysága. Kisded, néha csaknem középnagy.
Alakja: tojásdad gömbölyű; többnyire szabálytalan termetű, mert derekán, kelyhes végétől száras végéig inkább vagy kevésbé kiemelkedő lapos bordák nyújtózkodnak s ezek a gyümölcs egyik oldalát gyakran hízottabbá és emelkedettebbé is teszik, mint a másikat. Zöme többnyire középtájra esik, honnét mindkét vége felé csaknem egyenlően fogyva boltozódik s mindkét sarkán szűk és tompa karimában enyészik el. Szára középhosszú, vékony, fás; szépen kikanyarított szűk és nem mély üregbe helyezett. Kelyhe zárt vagy félig nyílt; rövid, molyhos, összeboruló osztványaival majd a fölszínen, majd csekélyke ránczos falú üregben ülő, melynek karimája többnyire ferdén áll.
Színe: bőre vékony, de SZÍVÓS ; sima, fényes; elejénte sápadt zöld; értével czitromsárga, miből azonban csak egy-egy foltocska látszik ki tisztán, mert az egész fölület hosszas, piros csíkokkal sűrűn be van csapkodva, mely pirosság néha oly sűrű mosottá olvad föl, hogy benne a csíkok észre sem vehetők. Pontozata ritkás, fehéres, elég szembetűnő. Rozsda majd sohasem, de feketés ragyaszeplők itt-ott, gyakrabban találkoznak rajta.
Belseje: húsa szép fehér, a bőr alatt gyakran pirosba játszó, finom könnyű, elejénte törékeny, értével csaknem olvadó ; leve igen bő, czukros, üdítő savanynyal emelt, igen kellemes, gyöngéden fűszeres ízzel. Magtokja nyilttengelyű; nyilt fiókjaiban szép tojásdad, hegyes, gesztenyeszínű, ép magvakat rejtő. Kehelycsöve kúpalakú.
Fája: erőteljes, igen edzett; korán s a neki kedvező viszonyok közt rendesen és igen bőven termő; föl-és szétálló ágaival, melyek gyümölcsvesszőkkel és peczkekkel hamar és jól beruházkodnak, sűrűlombos, terjedelmes koronát alkotó. Szálas fának legalkalmasabb, mindenütt jól díszlik ugyan, de száraz, laza talajban ritkán és csak apró gyümölcsöket terem. Gyümölcsei igen jól állják helyöket a fán.
Vesszei: számosak, hosszak, középvastagok, hegyök felé is csak keveset vékonyodók; egyenesek, noha kissé köuyökösek; bordázatlanok; egész hosszukban sűrűn fehérmolyhosak, pirossal kissé árnyalt zöldesbarnák; aljuknál fehéres reczés hártyával takartak; apróbb-nagyobb, kerek, fehéres pontokkal ritkásan és nem szembetűnöleg pontozottak; többnyire rövid levélközűek.
Rügyei: elég nagyok, hosszas kúposak, tompahegyűek, lapulók, aljuknál barnásak, hegyöknél sűrűn fehérmolyhosak; elég kiemelkedő, csaknem bordázatlan talapon ülők.
Virágrügyei: középnagyok, hasas vagy kúpos tojásdadok, tompahegyűek ; szennyes barnák, hegyöknél sűrűn fehérmolyhosak.
Levelei: elég nagyok vagy középnagyok, elég vastag és keményszövetűek ; széles tojásdadok vagy csaknem szívalakúak; hirtelen elkeskenyedő, hosszas, éles hegyben végződők; laposak vagy széleiken kissé fölhajlók; alig íveltek; nyelőkről vízirányosan elállók; alsó lapjukon molyhosak; felső lapjukon csupaszak, elég simák és elég fényesek, homályos zöldek; széleiken tompa vagy itt-ott kissé éles fogakkal sűrűn, de nem mélyen és nem szabályosan íürészesek. Levélnyelök rövides, vastag, merev, molyhos, tövénél pirossal kissé színezett; rézsunt fölfelé álló. Levélpálhái kicsinyek, áridomuak, elég tartósak. Virágrügyet körítő levelei hosszas, keskeny kerülékesek, völgyesek; fölálló nyelőkről rendetlenül szétterülök.
Hasonnevei: Gyógyi piros; Gyógyi csíkos.
Leirói: Nagy Ferencz , Magyarország gyümölcsészete 19-dik lapján, mások tudtommal még nem írták le.
Észrevétel: Alföldi viszonyaink közt kevés haszonnal járna tenyésztése; míg hazánk emelkedettebb fekvésű vidékein, különösen az olyan folyóvizeink mellékén, melyeken a gyümölcsöt tutajon vagy dereglyén szállítani lehet, nyereséggel lehetne nagyban is tenyésztenünk.

Forrás: Bereczki Máté, Gyümölcsészeti vázlatok