Erdőkertet ültetünk

Mi is az az erdőkert?

Az erdőkert terjeszkedő gyümölcsfák és más hasznos fák parkszerű ligete. A világosabb nyiladékokban kisebb méretű fák, (szilvák, somfák, mogyoró) rovarcsalogató bokrok (nyári orgona, fagyal) alattuk bogyós bokrok (ribizli, mézbogyó). A  szegélyeken változatos zöldségfélék, virágok és talajgyarapító mulcsnövények növekszenek. 

Növénytársítások fonják ezt a többszintű kertet összetartozó egésszé és a változatos növényzet vendégül látja a hasznos rovarokat, a madarakat és más vadon élő állatokat és még az embert is.

Az erdőkert nem fényt elzáró fák sötét rengetege, hanem nyílt, többszintű, élelemtermő erdős kert, mely sok napos tisztással és széllel rendelkezik. Szinte minden gyűszűnyi  tér tele van zölddel, virágokkal és gyümölccsel.
És ha már egyszer beáll, akkor az erdőkert kevés karbantartást igényel:  mert a sűrű növénytakaró csökkenti a vízigényt, elfojtja a gyomokat és megújítja a talajt. A növényzet háromdimenziós tobzódása rengeteg élőhelyet kínál.
A kártevők problémája elenyésző.

Gyümölcsfák társaságában káposztafélék, futóbab, körömvirág - igazi kompozíció!

Az erdőkertészkedés múltja

Az erdőkertészetnek hosszú múltja van. A trópusokon évezredek óta léteznek erdőkertek. Csak hosszas, előítélet-mentes vizsgálat után értették meg az antropológusok, hogy a települések közelében jóformán minden növény hasznos valamiképpen.

A magas fák épületanyagot és tűzifát adtak, az alacsonyabbak gyümölcsöt érleltek. Alattuk a bokrok rostként, fatermékként vagy élelemül szolgáltak. A lágyszárúak szintjét gyógy-, ehető és dísznövények töltötték meg. A burjánzó növényzetet minden évben többször visszavágták és mulcsnak, takarmánynak használták.

A növények társításokba és funkciók szerint, nem pedig katonás sorokba, ágyásokba voltak elrendezve.

Az erdőkertek kutatásáért nem kell a világvégére menni, hiszen még a XX. században sem volt ritka, hogy az ártereken, természetes tenyészhelyükön gondozták az erdő sűrűségű gyümölcsösöket. Ahol pedig ritkábban volt a fa, a szabad földeket szántották, benne kerti veteményeket, krumplit, kukoricát termesztettek.

Az ártéri gyümölcsösök nem követeltek sok gondozást. A fák magról keltek, a gazdának csak arra kellett hogy gondja legyen, melyiket hagyja felnőni. Volt aki az almamagot megszedte, elszórta a földbe, s azok kihajtottak. Aztán ezeket a gyümölcsösöket el is kerítették a vadak elől földbe dugdosott fűzágakkal, melyek felnövekedve sűrű kerítést alkottak.
Sokfelé szólnak arról, hogy idős emberek szívesen járták az erdőket, és ahol szép egészséges vadalanyt láttak, beoltották.

Bellon Tibor: A Tisza néprajza és Toby Hemenway: Gaia kertje című könyvek felhasználásával