Alsószentiváni 117 (A-117) 1950 körül Alsószentiván-Zedregpusztán egy diófasorban fellelt magonc anyafáról történő vegetatív szaporítással és hosszú időn át végzett értékeléssel Szentiványi Péter érdi diónemesítő által szelektált fajta. Mivel a zedregpusztai diófasorban az 1900-as évek elején Franciaországból behozott francia diófajták terméséből származó magoncok kerültek eltelepítésre, valószínű, hogy az A-117-es fajta ősei között a Mayette is szerepel. A fajta állami minősítést 1976-ban kapott.
Kiemelkedő növekedési erélyű, edzett, fagytűrő, gyengébb talajokon is jól díszlő fajta. Bár részben francia származású, fagytűrő képességét Magyarország eltérő éghajlatú vidékein is bizonyította. Magyarország területén eltérő termőhelyi viszonyok között is jól bevált. Vadalanyra oltva növekedési erélye erős, fekete dió alannyal is jó az affinitása. Fája fiatalon feltörekvő, később terülő koronát nevel. Hibája, hogy koronája túl sűrű, termőkorban ritkító beavatkozást igényel.
Kései fakadású, ezért a kései fagyokat elkerüli, ennek következtében termésbiztonsága jó.
Termőre fordulása korai, bőtermő, a hajtások átlag 45 %-a rakódik be terméssel, de oldalrügyön nem terem. Virágzása hímelőző. Porzónak az Alsószentiváni 118, Pedro és Tiszacsécsi 2 fajták ajánlhatók, de porzófajtát nem igényel, apomitikus jellege kielégítő. Betakarítási ideje elnyúlik, szeptember közepétől október elejéig tart. Diója kissé barázdált, világosbarna színű, 35-36 mm-es átmérőjű. Könnyen törhető, tisztítható. A bél színe sárgásfehér, aránya 48-52 %, a bél jóízű. Olajtartalma magas, 65 %, fehérjetartalma 18 %.
Betegségeknek ellenálló. Jó ellenállóképességét a fajta viszonylag magas juglontartalmával is összefüggésbe hozhatjuk. Egy angliai (vagy velszi, nem vagyok biztos benne) nagyterjedelmű összehasonlító vizsgálat mutatta ki, hogy a magasabb juglonkoncentrációjú fajták közé tartozik. Napégésre a hazai fajták közül a legfogékonyabb. Az egyik vezető magyar alapfajta.
Forrás: dioskönyv.hu
