A mind nagyobb érdeklődésre okot adó lóbab népszerűségének hatalmas zöldtömeg képzése és kiváló nitrogénkötő képességének köszönheti. Mind emellett emberi gófogyasztásra is jól használható
Származás: a Földközi-tenger környékéről származik
Leírás: magja nagy méretű, fajtától függően 1–2 cm átmérőjű, színe a világosbarnától a lilán át a feketéig terjed. A növény egyenes állású, sok levet fejleszt, 50–150 cm magas (a hazánkban használt másodvetésű fajták általában 60–70 cm magasra nőnek), egyéves pillangós virágú növény. Levelei húsosak, fagy vagy szárazság hatására elfeketednek. Virágai fehérek, minden szirmon egy-egy fekete pettyel. Éréskor a száraz anyag felét a mag tartalmazza, és itt raktározódik a nitrogén 78%-a (90 kg/ha), míg a szármaradvány 30 kg/ha, a gyökérmaradvány pedig 15 kg/ha (az összes N 6–8%-a) nitrogént tárol.
Fényigény: az árnyékban is megél, az USA-ban több helyen a kukorica sorközeiben is használják, valamint gyümölcsösökben is jól fejlődik
Hőigény: bár a lóbab a Földközi-tenger környékéről származik, a jelenleg elérhető fajták kevésbé tűrik a hőséget és jobban alkalmazkodtak a hűvösebb, kontinentális klímához. A hirtelen hőmérséklet csökkenést nem bírja. Nem annyira fagytűrő, mint a bükkönyfélék, a legszívósabb fajták is –10 Celsius-fokig életképesek. A későn vetett lóbab képes áttelelni: ha a főhajtás el is fagy, a mellékhajtások tavasszal növekedésnek indulnak.
Ajánlott termőhely: a talaj kémhatását tág intervallumban tolerálja, 4,5–8,3-as pH-tartományban jól termeszthető, ugyanakkor savanyú talajokon alacsonyabb lehet a nitrogénkötés mértéke (erre például a savanyú talajokra nemesített csillagfürt nem érzékeny). Tápanyagok közül a foszfor, kálium és a kén jelenlétét meghálálja, a lekötődött foszfort gyökérsavai jól mobilizálják. Megfelelő mennyiségű kalcium és nedvesség esetén a lazább talajokon is jól teljesít, de a kötöttebb, humuszos talajokat kedveli igazán. A nehezebb agyagtalajokat jobban viseli, mint a borsó- és bükkönyfélék, az árasztást maximum 5–7 napig tűri, utána elpusztul.
Érdekesség: a Mediterráneumból származó lóbab (Vicia faba) az egyik kedvenc pillangós takarónövénye a nyugat-európai gazdáknak, és népszerűsége hazánkban is növekszik, köszönhetően a viszonylag nagy zöldtömegnek és a megkötött nitrogén mennyiségének.
Alkalmazás: főnövényként tavaszi vetésű növény, monokultúrában a magnormája 150–250 kg/ha, vetésmélysége 5–10 cm. Takarónövényként augusztus második felétől, végétől vethető, egészen szeptember-október fordulójáig. Ugyanakkor +10 Celsius-fok alatti hőmérséklet esetén lassul a fejlődés, ezért javasoljuk legkésőbb szeptember első hetében a vetés befejezését. Tavaszi vetésű növényként 45–65 nap múlva virágzik és körülbelül 100–120 nap alatt érik be, nyár végi takarónövényként alkalmazva azonban sem a virágzás, sem a maghozásra nem számíthatunk.
Fajtától függően 4–8 tonna biomasszát állít elő hektáronként, amely virágzás előtt terminálva gyorsan elbomlik – ez sok talajon több, mint amire a borsók és a bükkönyök képesek. A virágzás idején megsemmisített lóbab maradványai perzisztensebbek, mint a többi pillangósé. A legeltetést és a kaszálást nem bírja, csak ritkán indul ilyen esetben újra fejlődésnek.
